Rólam
Huszonöt év ivászat és számtalan sikertelen józanodási kísérlet után, 2007.május 25.-én sikerült letennem a poharat és kaptam meg a józanság kegyelmét.
Öt év józanodás után alakult úgyaz életem, hogy a segítő szakma közelébe kerültem.
Jelenleg szenvedélybeteg segítéssel foglalkozom ami - talán nem hangzik nagyképűségnek - számomra nem munka, hanem hivatás.
A felépülésem alatt szociális munkás diplomát szereztem, a szakdolgozatomat az alkoholizmusból való felépülésből írtam.
A mindennapi munkám során nem csak alkoholbetegekkel találkozom, hanem sok hozzátartozóval is, akik az alkoholizmust nem betegségként, sokkal inkább akaratgyengeségként élik meg a környezetükben.
A célom az, hogy minél több érintett - és nem érintett - többet megtudjon erről a betegségről és fogadja el azt, hogy - bár az alkoholbeteg az, aki megfogja a poharat, - nem csak egyedül az ő felelőssége, hogy eljutott odáig, amikor már nem tud leállni az ivással. A józanodáshoz a kontrollvesztés beismerése és egy minimális betegségtudat mindenképpen szükséges.Segítséget kérni sohasem késő,viszont a tapasztalataim és mások tapasztalatai szerint is - egyedül szinte lehetetlen kigyógyulni az alkoholizmusból.
Ha úgy döntött, hogy változtatni szeretne az életén, akkor jó helyen jár, a segítség ingyenes, ha több információt szeretne, keressen bátran, vagy itt azoldalon is felteheti a kérdéseit, vagy kinyilváníthatja a véleményét.
Ne feledd:
"Egyedül Te tudod megcsinálni, de egyedül nem tudod megcsinálni!"